Alapszabály 1927-ből

A Mishna társaság alapszabálya 1927-ből

A Mishna társaság alapszabálya 1927-ből

A padok közt pakolászva Feldmájer Sanyi felfedezett egy nagyobb méretű (kb A2) héber szöveges papírlapot, amit bekeretezett. Csak ez után néztük meg jobban, mi is az.

Kiderült, hogy a padok közt hányódó papírlap az 1927-ben alakult Mishna társaság alapszabálya, félig héberül, félig németül. A szöveg pontos fordítását Michael Miller készítette el.

Eleink nagyon optimistán láthatták akkor a világot, 1927-ben…

A következő a szöveg:

Isten segedelmével a “va’hakimoti et-briti etkhem” heti-szakasz első napján az 5687. (1927) évben

Ezek a Misna Közösség szabályai.

Mai ülésünkön megalapítottunk egy Misna Közösséget a következő szabályokkal:

  1. Misnát fogunk tanulni minden este. Akinek nincsen ideje minden este tanulni, legalább hetente kétszer jönnie kell tanulni.
  2. Szüleink Jorcájtjén szüleink nevére emlékezünk misna tanulással
  3. 120 év  elteltével (azaz miután meghaltak) tanulunk tagunkért, kaddisht mondunk érte és megtartjuk a Jorcájtját.
  4. Kötelezzük madunkat, hogy heti 10 Hellert (fillért) fizetünk vallási könyvek vásárlására.

Valamint ideiglenesen elnökséget választottunk névlegesen:

Pénztáros: R. Yisrael Isaac Friedman

Ellenőr: R. Eleazar Schechter

Bizottság: R. Zvi Frost Ha-Kohen, R. Shalom Nagler, R. Zvi Pilot, R. Avraham Isaac Ha-levi Kupfer

Kategória: teleki shul | Hozzászólás most!

Bat mizva – az első

Johannának és családjának kiadós Mazal Tovot kívánok Bat Micvája alkalmából.

Johanna vagy Chanele, ahogyan zeidéje olyan bájosan mondja, vagy most, hogy már nem gyerek, inkább Chana néni; fél évig készül erre az alkalomra. A zsidóság, a judaizmus mibenlétéről tanulmányozott szövegeket, és azt elemezte, mi is a zsidó lét jelentősége a mai, modern világban.

Csak, a Rebbecen Hurwitz Devorah Leával eltöltött fárasztó, féléves kurzus után, melyben ősi szövegeket tanult meg visszafelé olvasni, végigkövetvén a jelentős bibliai eseményeket, ünnepeket, törvényeket és szokásokat, tudta átérezni saját Bat Micvájának valódi szimháját.

„Szimha” a héber szó örömet jelent, amit nem szabad összetéveszteni a vidámsággal. Öröm és vidámság egynek tűnhet, de valójában ezek tettekben nagyon is különböznek. A vidámság pillanatnyi és szeleburdi, jön és megy, és gyorsan feledésbe merül. Az élmény nem mély, sem pedig jelentőségteljes. Az öröm másrészt egy olyan tapasztalat, amely legbelül megérinti meg az embert és tartós a jelentősége.

Nem semmi, hogy a Bat Micva pont a Mishkan építésének hetében történt. Az üzenet világos, most, hogy ő egy bat (lánya) micva (az isteni parancsolatnak), érdeme, és csodálatos lehetősége, hogy egy mishkanná váljon – az Isteni szentség otthonává a világban.

A Mishkan üzenete nem pusztán az a gondolat, hogy a végtelen a véges között lakozhat, hanem sokkal inkább az üzenetet, hogy részesei lehetünk ennek a folyamatnak mint I-ten partnerei ezen magasztos cél elérésében. Chanele Bat Micvává válása tehát a előléptetés – vezető partnerre lett az  isteni színjátéknak.

Ezúton, kívánok családjának sok, igaz Nachaszt, és hogy a drága Chaneléjük igazi zsidó menórája legyen az egész zsidó népnek.

Az ő Bat Micva volt a legnagyobb valószínűség szerint az első Bat Micva melyet Zsinagógánkban valaha ültek, ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy szívből jövő Mazal Tovot kívánjak a magam, a családom és az egész közösség nevében, valamint egy nagy Yashar Koach-ot amiért ezt a fontos alkalmat velünk ünnepelte.

2 hozzászólás

Péntek este – Kabbalat Shabbat

Az angol „TGIF” (Thank God It’s Friday – I-tennek hála, péntek van) kifejezés ezen a héten új árnyalatot kapott közösségünk tagjai számára. Több évtizedes szünet után élesztettük újra egy újabb ősi hagyományt ezen a héten a péntek esti ima és az azt követő kiddus valamint szerény, de meleg péntek esti étkezés személyében.

Ami engem illet, szerintem mindenki, aki részt vesz az istentiszteleteinken „előkelőség”, és ezért nyugodt szívvel állíthatom, hogy jelentős számú VIP vett részt az eseményen, de nem fárasztanék senkit névsorokkal.

A résztvevőket elbűvölte az este hiteles aurája, és a meleg és otthonos hangulat, amit létrehoztunk.

„Micva goreret micva” – „egy pozitív cselekmény újabb pozitív cselekményt hív életre”, bölcseink ezen különösen éleslátó nyilatkozata sejteti, hogy egy egyszerű, de erényes aktusnak lehetnek tovagyűrűző pozitív hatásai. Még egy egyszeri, szerény aktus is képes, katalizátorként szolgálni valami nála sokszor nagyobb létrehozásában, és a folyamatot elindító aktusnál összehasonlíthatatlanul magasztosabb állapot létrejöttében. (Lásd a Mr. végzet c. filmben: Larry Burrows [James Belushi])

Minden egyes sikeres rendezvény, arra inspirál minket, hogy folytassuk és a szervezzünk még több eseményt. A korábbi rendezvényeink további események létrejöttét ösztönözték, ami a péntek esti vezetett I-tentisztelet felé vezetett, amelynek eredményeként ezentúl havi egyszer péntek este is összejövünk imádkozni, melyet kiddus és vacsora követ. Ez a havi egyszeri rendezvény vélhetőleg idővel a heti péntek esti imához vezet, ami tovább vihet minket…

Nagy hálával üdvözlök ezért mindenkit, aki részese ennek a reneszánsznak, enneaz izgalmas projektnek, melyben közösségünkből egy teljes értékű, működő, zsidó kehillah válik!

Hozzászólás most!

Tu bisvat – rabbiünnep

Újabb ünneppel bővült a Teleki tér repertoárja, idén először tartottunk Tu Bisvát alkalmából összejövetelt.

Több okból is különleges volt ez az összejövetel.

Egyik fontos oldala az, hogy ez volt az első ilyen alkalom sok éve.

Egy másik fontos aspektusa, hogy ez volt Hurwitz Shalom rabbi születésnapi bulija. Számára meglepetés volt, meg is lepődött, amikor belépteker megszólalt a „jom, jom hudelet”. Rabbink születésnapjára a régi elhasználódott helyett egy komoly angol-magyar, magyar-angol kéziszótárt kapott a közösségtől, valamint sok egyéb apróságot a barátoktól, tanítványoktól.

A programok között megbújt egy, a templom életében fontos példány, a tombola. A tombola célja adománygyűjtés volt, a kóser konyha bővítéséhez egy sütőre gyűjtöttünk. A nyeremény Hála I-tennek a megvásárolt jegyekből összejött közel 70 000 Ft, amiből már meg tudunk vásárolni egy egyszerűbb sütőt. A tombola nyereményei gyümölcs tálak voltak, különböző színekben, ahol a gyümölcsök közé egyéb ajándékokat, finomságokat, bizsut ill. kozmetikumokat plántáltunk.

Az eseményen készült képek megérkeztek, hála mindenfotósunknak, Mayer Andr!snak.

Hozzászólás most!

Hanuka 2010 – Képekkel

2010 december 2.-án megtartottuk a Teleki Téren az utóbb pár évtized első Hanukai összejövetelét.

Volt itt minden, mint a vurstliban, fánk, hanuka geld, trenderlizés, ajándék árverés…

Az est nem jöhetett volna létre,ha nincs a TELEKI TÉRI NŐEGYLET!! :D

1 hozzászólás

Kellemes Hanukát, Kellemes Ünnepeket!

Mindenkinek sok szeretettel kívánunk kellemes Hanukát, Karácsonyt, és mindenféle téli ünnepeket!

Hanukai Funk

Hanukai Funk

Az érdeklődők kedvéért itt van Zsófi HÍRESEN JÓ HANUKAI FÁNK RECEPTje!!!

A szuper sikeres Teleki Téri Hanukai Buliról hamarosan bővebben, képekben!

Kategória: hanuka | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Programváltozás!

A korábban meghirdetett dátumtól eltérően december 2-án tartjuk a családi Hanuka partyt!

Első alkalommal a Telekin: a gyerekeknek zsákbamacska, nyeremények, játékok és trenderli.
És emellett a Nőegylet által készített fánk és édességek várják vendégeinket.
Gyertyagyújtás és közös ünneplés.
Várunk szeretettel mindenkit!

Kategória: teleki shul | Címke: | Hozzászólás most!

Fonott kalács otthonra, sábeszre.

Kromoszómaszámától függetlenül bárki összekoszolhatja magát a liszttel-tojással-tésztával annak ellenére, hogy ezt az estét a nőegylet szervezi a Teleki téren. Visszatérhetünk a gyerekkorunk homokozójába, amikor még csak sárpogácsákat gyártottunk. Négyen vagyunk felnőttek Dvora Lea, Panka, Ági és Gyuri. A legkisebbik Hurwitz gyermek a babakocsiban alszik. Nem kell péknek lenni ahhoz, hogy egy jó kalácsot süssünk. Előkészülni a szombatra micve.

Sok recept van, érdemes ezt a módszert is kipróbálni. A tésztát érdemes időben, még csütörtökön előkészíteni, hogy éjszaka meg tudjon kelni. Ha túl hidegben van, akkor nem dagad meg. Azonban, ha a meleg szobában hagyjuk akkor megromlik benne a tojás. Marad a hűtőszekrény. :) célszerű a fonott kalácsot abban a tepsiben hagyni kelni, amelyikben megsütjük, mert így mozgatásnál nem deformálódik. Ha a tésztát kivettük a hidegről, akkor legalább 20 percet még szoba hőmérsékleten pihentessük, mert még kel a tészta.

50 g Budafok élesztő

2 kg finom liszt, szitálva. Ez a minimális mennyiség, ha annyi kalácsot akarunk sütni, amire már áldást is lehet mondani.

6 db tojás. Egyenként felütjük, hogy nincs-e benne vércsepp. Kényelmesebb fehér héjút venni, mert abból kevesebb lesz a problémás.

Fél pohár szezámmag vagy ízlés szerint mák. Ezt csak azután szórjuk a tésztára, ha már megkelt, mert egyébként nem kelne meg rendesen.

1 pohár olaj

3 pohár langyos víz + 1 meleg vizes pohár az élesztőnek

1 pohár cukor

Feloldjuk az élesztőt 2 dl/ 1 pohár vízben, 1 evőkanál cukrot teszünk hozzá és lefedjük.

A másik edényben elkeverünk 3 pohár vizet, 6 tojást, 1 pohár olajat.

A vájdlingban összegyúrjuk az alapanyagokat tésztává. A sót azelőtt keverjük a tésztába mielőtt a felfuttatott élesztőt, beleöntjük.

A tésztát akkor gyúrjuk elég keményre, ha belenyomjuk az ujjunkat és visszaugrik.

Egy kb. tojásnyi méretű nyers tésztát lecsípünk, tészta áldozatnak, és arra mondjuk el a bróchét: „ÁLDOTT VAGY TE, ÖRÖK I.., VILÁG URA aki meghagyta nekünk, hogy áldozatot vegyünk a tésztából.” -, amit elégetünk vagy a tűzhelyen a lángon, vagy a kertben tűzön még mielőtt bejön a szombat. A kalácsfonás a kreativitás játéka. Ki milyet szeretne. A javasolt, hogy hat ága legyen a fonás előtt, de minimum három ágból fonjuk.

A megkelt kalácsot megkenjük a tojás sárgájával.

A sütés javasolt hőfoka 180 fokos előmelegített sütőben legalább 25 percig.

Végezetül a kalács olyan, mint a kiskanál. Szinte mindent lehet vele enni.

Jó étvágyat!

Lejegyezte: Dr. Gádor György

Címke: , | 1 hozzászólás

Történetek

A Misna közösség alapító okirata 1297-ből

A Misna közösség alapító okirata 1297-ből

Régi vágyunk, hogy minél több élő történetet gyűjthessünk össze a Teleki tér zsidó múltjával kapcsolatban.  Ezért is fogtunk neki annak idején a Juci bácsi filmet, Jancsó Muki bácsi nyomdokain haladva.

Ebben, az utóbbi időben nagy segítségünkre van Michael Miller történész, aki fejébe vette, hogy megpróbálja felkutatni a teleki téri Mishna közösség alapítóinak nyomát, leszármazottjait, emlékeit. És sikerült neki! Sikerült felvennie a kapcsolatot 1-2 még élő, külföldre szakadt Teleki térivel. Ahogyan érkeznek emlékek, történetek, azonnal feltöltjük őket a weboldalra, a történelem rész alá.

Íme az első Yechiel Arie Hahn (azelőtt Hahn István György) tollából.

Hozzászólás most!

Kémény bélelés – fejújítás update

Folytatódnak a felújítási munkálatok a Teleki téren, most érkeztünk el arra a pontra, hogy a közösségi helyiség fűtésének nekiálljunk. Egyszer cirkó fűtése lesz ennek a helyiségnek, és még egyszerebb az egész templomnak.

A magyar ipart erősítendő vásároltunk egy (Vara-) FÉG kazánt, ami kb. kétszer akkora, mint versenytársai, áráról semmit nem lehet megtudni online. Ráadásul kiderült, a fég központja ma az egyik régi telep egy épületének egy raktárából OSB lappal leválasztott 2 asztalos irodájából áll, Janibácsi, és Marika viszi az ügymenetet, Marika füstöl, és ügyintéz, Janibácsi pedig ingázik a „labor” és az iroda között. A területen ajtónyitómesterrel, könyvelőcéggel és még 1-2 hasonlovakkal osztoznak, a Fáy utcában.

Azért FÉG kellett, mert úgy tűnt, megfizethetően csak ő képes a földszintről az égésterméket ventilátorral kitolni a tetőig.

A kéményesek, akik lehúztak egy flexibilis csövet a padlásról (A: nem bélelés hivatalosan, csak a köznyelv mondja annak, valójában kémény építés a tevékenység minősítése) pedig 1 nap alatt elintézték a közvetlen elérést a felsőbb régiókkal.

Mostmár csak gáz kell, radiátorok, és sok pénz, hogy aztán egyszer fűtés is legyen :D

Ím egy pár fotó a készülődésről:

Kategória: teleki shul | Címke: , , , , | 3 hozzászólás