Évértékelő :)

Most már bárhonnan is nézzük, új év van. Elmúltak az öszi ünnepek, itt az ideje végiggondolni, mire vittük – a Teleki teret – 5770-ben.

A leges-leges-legfontosabb a lelkes csapat, a közösség, ami kialakult a zsinagóga földszinti helysége körül. Velük és értük van értelme egyáltalán egy ilyen – mostmár – közösségi helységnek működnie.

Ahogyan Shalom írja a Szimchász Tórai beszámolójában, a tavaly még egyszerű szombati imakörből mára közösség lett.

És csakugyan:

Közösségi helységet adtunk a Telekinek, MAZSIHISZ támogatásból, és közös erőből, hiszen a támogatás az eddigi költségek kb. felét fedezték. A bútorok, berendezési tárgyak, konyhai alkalmatosságok, sólettfőző, hűtő, bojler, mikró, a platnik, mind-mind adományból, tagjaink felajánlásaiból jött össze.

Hihetetlen bulikat és eseményeket tartottunk, amilyeneket ez az imaház hosszú évtizedek óta nem látott. Elhívtuk a híres Bostoner Rebbét egy vacsorára, megtartottunk minden nagyobb ünnepet, Yom Kippur, Szimchász Tóra, Purim, Rajs Hasonó stb. Jól berúgtunk Purimkor, sőt, Szimchász Tórakor is (persze tisztelet a kivételnek). :)

Megalakítottuk a Teleki Téri Imaház támogatására Jucibácsink után elnevezett Gláser Jakab Emlékalapítványt, ami szervezi az adománygyűjtést, és viszi az imaház hírét mostmár 3 nyelven a világba, az általa finanszírozott és felügyelt weboldalak segítségével (mint ez is itt).

Egy csodálatos kis csapat szállt be a támogatásba, a Budapest Beyond személyében. Ez a vállalkozás Baglyas Gyuri vezetésében a nyolcadik kerület régi zsidó emlékeit mutatja be magyar, vagy idegen nyelvű érdeklődők számára szervezett túrák keretében. A BB zsidó témájú túráihoz a hátterét a Bálint Ház biztosítja. A csoportokat Bálint Anna, és a már régebb óta tagunkként számon tartott Szikra Csaba Gyula vezette egész nyáron, át a Nyóckeren egészen a Teleki térre. Nagy hurrá nekik ezért, hiszen csodás PR tevékenységük révén számottevő támogatáshoz jutottunk, amit a támogató kedvű látogatók egy csodaszép képeslapért cserébe – felszólításukra – dobáltak a perselybe.
És egyáltalán nem mellékes tény, hogy túráiknak hála egyre nagyobb körben válik ismertté a Józsefváros eme kis ódon színfoltja.

A turista csalogatás 2 csúcspontja közül az egyik a Budapest Beyondhoz, a másik a Mazsike, Kidma kettőshöz kapcsolódik (Deák Andrea és Cseh Viktor szervezésében) amikor mindkét alkalommal kb. 200 embert látott vendégül az imaház egy délután alatt.

Megalakult (talán újra alakult?) a Teleki Téri Nőegylet, ami felvállalta a közösség életéhez szükséges „női munkák” elvégzését (ünnep előtt főzés és a kóser konyha megszervezése stb.) valamint ismeretterjesztő munkát is végez, kb. 2 hetente a Telekin megtartott tematikus előadások keretében.

Jajmitfelejtettem ki??

Kategória: teleki shul | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Hozzászólás most!

Bojler Fekete János bankár emlékére

KK. a klubszoba elkészülte után, a nagy takarítás közben esett be az utcáról. Nyitva is találta az imaházat, miután online megtalálta. Lakása van a szomszéd házban, hát gondolta benéz. Éppen a januári hideg vízben mosogattunk lefagyott ujjakkal, kérdezte, mire volna szükség? Hát egy bojlerra mondjuk, az jól jönne. Na, akkor ő majd hoz. Aztán elment. Pár hónapra rá, legnagyobb megrökönyödésünkre beállított egy vadonat új bojlerrel. A bojler ott figyelt hosszan egy asztal alatt, várta, hogy a biztosítékot kicseréljük, aztán múlthéten egy zseniális manőverrel szombat-biztossá alakítva felkerült a falra a wc-ben. Most már tudunk mosogatni meleg vízben, nem kell mindent újra elmosnia a rebecennek, és szombaton is lehet langyossal kezet mosni, ami télen egy áldás…

Adományozónk neve helyett ezt a sort gondolta megőrzendőnek:

”Fekete János bankár emlékének adózva – KK”

KK, KÖSZÖNJÜK!

szombat-biztosra alakítás (photo by Panka)

szombat-biztosra alakítás (photo by Panka)

Kategória: teleki shul | Címke: , , , | Hozzászólás most!

héber weboldal

És elindult HÉBER nyelvű honlapunk is!!! Egyelőre minimálban, kevés a fordítói kapacitásunk… Számos oldal várja, hogy magyarra, ill. angolra leforduljanak.
Hálás köszönet a fordításért Bennun Joszinak, és fiának Bennun Michaelnek!!
telekisynagogue.com

Kategória: teleki shul | 2 hozzászólás

Nőegyleti főzőcske beszámoló

A Teleki Téri Nőegylet első közös főzése a Szimhat Tóra ünnephez kapcsolódott. Az ünnep tradicionális étele a töltött káposzta, klasszikus magyar étel, ezért első alkalommal ezt készítettük el közösen.

Ahhoz képest, hogy ez volt az első közös főzés, jó sokan, 10-en gyűltünk össze a klubszobában, ahol 3 platnin készültek az ételek a 40 fős vendégseregnek. Zöldséget pucoltunk, aprítottunk, káposztát pároltunk, húst kevertünk, és végül két hatalmas lábosnyi töltött káposztát készítettünk elő. Készült még többféle saláta és tésztasaláta, és a maradék káposztából, amibe már nem tudtunk tölteléket tölteni, savanyú káposzta is.

Lelkes és jó hangulatú volt a csapat, késő estig maradtunk együtt, és az ünnepre érkező vendégeknek nagyon ízlett a főztünk. Reméljük, hogy a következő főzésünk is ilyen sikeres lesz!

Panka meg a káposzt
Judit és Tóbi
Zsófi
Kriszta és a tefus
Judit, Ági, Gabi, Zsófi

Hozzászólás most!

Szimchász Tóra

Hurwitz Shalom rabbi tollából

A Szimchász Tóra az egyik legnagyobb becsben tartott, kiemelkedő ünnep a zsidó naptárban. Világiasodott zsidó közösségben nevelkedvén nem sok ilyen lehetősége adódott egy magamfajta fiatalnak, aki – teljesen képzetlenül – semmi magasztos szépséget nem látott abban, hogy egy helyben üljön és értetlenül meredjen egy könyvre, aminek tartalmát alig tudta kibetűzni, megérteni meg pláne nem.

A Szimchász Tóra más volt. Ez volt az a nap, amikor én akartam zsinagógába menni. A mai napig emlékszem, milyen hatalmas izgalommal mentünk ilyenkor zsinagógába, és milyen csodálatos érzés volt a zászlókkal táncolni, csokoládét enni, míg az öregek (mindenki 20 év fölött) a Tórákkal mulattak.

Ezekkel az emlékekkel a fejemben merült fel először, hogy csodás kis közösségünk tagjait is megajándékozhatnánk egy Szimchász Tórával; egy olyan élménnyel, amely reményeim szerint úgy a fiatalokat, mint az idősebbeket (bárki 13 éves kor felett) az enyémhez hasonló emlékekkel, és egy nagy pozitív zsidó élménnyel gyarapítja.

Eleinte igen nyugtalan voltam. Miért kellene nekem, egy rabbinak – ráadásul egy olyan rabbinak, aki történetesen rajong a Szimchász Tóráért, a vele kapcsolatos szokásokért, az üzenetéért, és bevallom, nagyrészt a táncért és mulatságért – törnie a fejét, hogy megünnepelje a Szimchász Tórát a közösségével? Továbbá felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért volt szükséges a Szimchász Tóra megünneplésének tényével foglalkozni? Hát nem természetes, hogy egy zsinagógában ilyenkor „hakafot”-ok (körmenetek) vannak és táncolnak a Tórával?

A válaszadáshoz ismerni kell a közösségünk történetét. Amikor először léptem a zsinagógába, Jom Kippur napja volt, és előimádkozni mentem. Magammal vittem egy kajhént (a papi áldáshoz), és még egy rabbit asszisztálni. Valamint ott volt egy Angliából Magyarországra látogató Chábád diák (bócher), aki a szombat reggeli imádságoknál (sáchrisz) mint Cházán (kántor) vett részt.

Csak négyünkkel volt lehetséges a zsinagógában imádkozni Jom Kippur napján, azon a napon, amikor a világ minden a zsinagógája megtelik, mégis ebben a kis zsinagógában kellett négy vendég – rabbi és bócher -, hogy túléljenek egy „minyenpánikot„!

Egy ilyen zsinagógában akkor a szimhász tórai hakafot csak a képzelet szüleménye lehetett. És valóban, csak ahhoz, hogy a zsinagóga túléljen és mint szombat reggeli imacsoport funkcionáljon, bibliai léptékű csoda kellett.

Azonban a hihetetlenül elkötelezett közösség időt és fáradságot nem kímélve sikeresen   szombat reggeli minyenné (ami több, mint imacsoport) alakította zsinagógánkat. Új helyiséget adtunk a templomhoz (egy a templomoz tartozó, de romos helyiséget), és rendezvények kezdődtek a zsinagógában.

Tartottunk purimi szeudát (ünnepi étkezés), és az emberek jöttek. Ezután csináltunk mölave málket egy neves haszid rebének, és megint jöttek. Ismét kellemesen meglepett minket a nagy részvételi arány Rajs Hásónó első estéjén, ahol egy imakönyvet sem lehetett volna leejteni. Tyű! Mekkora különbség az 5 évvel ezelőtti Jom Kippurhoz képest!

Mire eljött a Szukkot, már nem volt furcsa, hogy több mint fél tucat ember van a zsinagógában. Valójában mára nagy tömegeket felbukkanására számíthatunk a rendezvényeinken.

Ugyanakkor a Szimchász Tóra tekintetében megvoltak a félelmeim. Jellegzetesen neurotikus kétségek és aggodalmak jártak a fejemben. Vajon eljönnek az emberek? Igaz a rendezvényeinken voltak látogatók, de Rajs Háshónó vagy Jom Kippur részvételi aránya nem garantálja a szimchász tórait. És mi van, ha eljönnek, de úgy, mintha a Szimchász Tóra egy színház volna, ahol ők a közönség, és én a színész, vagy ami még rosszabb, úgy állnak hozzá, mint kabaréhoz?

Félelmeim alaptalanok voltak: sokan eljöttek. És nem azért jöttek, hogy megnézzenek egy előadást, vígjátékot vagy akár horrort, hanem hogy táncoljanak – hogy megerősödött zsidó büszkeséggel ünnepeljenek és örüljenek a Tórának – persze az is lehetséges, hogy ettől még engem bohózatnak tartottak.

A hangulat pezsgő volt, és minden dal hangosan szólt. A hakafot és a folyamatos tánc másfél óráig tartott, ami abban tetőzött, hogy a büszke gyülekezet szent Tórákkal felfegyverkezve az utcára tódult.

Mint kiderült, a Teleki téri „Szimchász Tóra-saga” ezen záró aktusa erősen szimbolikus. A közösség tagjai között volt Miklós és Rachel, a néhai Raj Tamás rabbi lánya és veje, aki hosszú évekig volt a zsinagóga rabbija.

Raj Tamás elmondása szerint 1956-ban volt az utolsó alkalom, hogy a gyülekezet kivonult az utcára Szimchász Tórát ünnepelni, azóta ahogy tömeg is megváltozott úgy a környék demográfiája, és a zsinagóga hanyatlásnak indult.

A tény, hogy az idei Szimchász Tóra 54 évvel később ezt a hagyományt felélesztette, egy új valóságot láttat. Egy olyan valóságot, melyben nem a túlélésért küszködünk, mindinkább azért, hogy visszatérhessünk az 1956 előtti dicsőséges állapotokhoz.

Hozzászólás most!

Nőegyleti főzőcske

Kedden, azaz szeptember 28-án este 6-tól közös főzőcskét tartunk a Teleki téri Klubszobában. A csütörtöki Szimhat Tora ünnepre készítünk tradicionális töltött káposztát a Rebecen vezetésével és útmutatásával.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Facebook event a visszajelzésre

Címke: , , | Hozzászólás most!

Kulturális Örökség Napja a Teleki téren

Szikra Csaba Gyula bemutatja Teleki teret

Szikra Csaba Gyula bemutatja Teleki teret

Kulturális örökségünk idei napjainak központi témáját a „SZAKRÁLIS TEREK” képezték, melynek örömére az ország minden valamirevaló temploma, kolostora, zsinagógája, sztúpája, kápolnája, imaháza, kálváriája, valamint kegy- és búcsújáróhelye megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, magától értetődően a Teleki Téri Imaház is.

A Beyond Budapest vállalta magára a megtisztelő feladatot, hogy a kedves érdeklődőket a „Nyócker csillagai” manőver keretein belül megismertesse a nyolcadik kerületi zsidó lét megmaradt emlékeivel, illetve újjáéledő pezsgésével.

A Gutenberg téren gyülekező csapatok Szikra Csaba vezetésével indultak a mit sem sejtő nyócker meghódításra, aki egy született hadvezér nyugalmával és felkészültségével vezette a megszokotthoz képest mintegy hússzorosra duzzadt szabadcsapatát. A nagy érdeklődés az izgalmas témán kívül feltehetően a kifinomult időpontválasztásnak is köszönhető volt, ugyanis a vasárnap 6 órás időpont viszonylag kevés konkurens helyszínt tartogatott.

A Teleki téri Nőegylet kiküldött felderítőinek jelentése után egyre növekvő izgalommal várta a sereg felbukkanását, hiszen a zsinagóga befogadóképessége erősen korlátozott, és egyértelművé vált, hogy legalább három turnusban zajlik majd a látogatás.

A tér patinás törzsközönsége hiába találgatott, melyik párt tömegrendezvényét, vasutasszakszervezet tüntetését vagy kereskedelmi csatorna castingját szervezték vasárnap sötétedés után a Teleki tér 22. előtti füves területre, de szerencsére senkinek sem jutott eszébe elkérni el a területfoglalási engedélyünket, vagy bejelentést tenni az autóforgalom akadályozása miatt. A tér korabeli életének felidézése után Csaba bevezette az első csoportot a zsinagógába, míg a kint maradt mintegy 140 főt a Nőegylet tagjai próbálták szórakoztatni az újévről meg a zsidó női szerepről az előző gyűlésen felszedett tudással (ezúton is külön köszönet érte a rebecennek).

Csaba nem lankadó lelkesedéssel mesélt a zsinagóga történetéről, Gláser Jakabról és ifjú követőiről először az első, majd a második, végül a harmadik turnusnak. Ez utóbbi, mely mintegy félórát várt igen kulturáltan az épület előtt, a Nőegylet helyszínen hozott döntése értelmében kiemelkedő türelme elismeréséül a szigorúan őrzött kék szobát is megtekinthette, illetve megkóstolhatta az újévről maradt mézes süteményt és kóser nápolyit.

Gabányi Panka elfoglalta már bejáratott helyét a szórólapos-képeslapos asztal mellett, hogy búcsút mondjon a távozóknak, begyűjtse a kölcsönkipákat és köszönetet mondjon az adományokért, Holländer Judit pedig a kék szoba teremőri feladatait látta el és telefonos segítséggel igyekezett megválaszolni az érdeklődők kérdéseit. A rendre, és a zsinagógához tartozó ingó vagyon védelmére Bálint Cili megbízott őrzővédőnk ügyelt.

Nagy örömünkre többen is érdeklődtek a Nőegylet rendezvényei iránt, melyek újult erővel folytatódnak az ünnepek miatti rövid szünetet követően.

Hozzászólás most!

a TÓRA örömünnepe 2010

Szimchász Tóra

Idén, sok év óta először

megrendezzük a Tóra Örömünnepét a Teleki Téri Zsinagógában.

A reggeli MÁZKIR (Jizkur) után este ismét összejövünk, mert

lesz sok ének, móka, kacagás, Tórával ugrándozás, imádkolás, és BULI.

A kajáról a Teleki Téri Nőegylet és csodálatos Rebecenünk gondoskodik, a pijáról az ALAPÍTVÁNY.

Mindenkit szeretettel várunk!

Kategória: teleki shul | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Juci bácsi szülinapja

Juci bácsi 94 évesen egy füredi cukiban

Juci bácsi 94 évesen egy füredi cukiban

Ma van Jucibácsi, AKA. Gláser Jakab születésnapja.

Ma lenne 98 éves, és tudjuk, hogy ha nincsen az a klauzúra négy éve, akkor ma vele ünnepelnénk.

Születés napja alkalmából az Internet Szolgáltatók Tanácsa bejegyezte a róla elnevezett alapítványunk domain nevét, a

http://glaserjakabemlekalapitvany.hu -t!

Hamarosan színes, szagos weboldalt láthattok ezen a címen!

(Az angol verzió már egy ideje él, a http://jakabglasermemorialfoundation.com címen)

Címke: , , | 1 hozzászólás

A Nőegylet legfrissebb hírei

Tájékoztatjuk a nőegyleti tagokat és a kedves érdeklődőket, hogy a beköszöntő Szukkoth / Szukajsz (sátoros ünnep) miatt a nőegylet összejövetelei október 7-én, csütörtökön folytatódnak.

Kategória: Uncategorized | Hozzászólás most!