Eizik Zeiv Gold ben Jitzhak Dovid
Tarnopol, 1887- Budapest, 1960 június 30.
“Gold Zeiv, Gold Wold, Gold Vilmos és Gold Farkas egy és ugyanazon személy ”
A legendárium szerint Raj Tamás rabbi (bővebben róla) és Raj Ferenc rabbi nagyapjának volt egy ilyen szövegű igazolása.
1887-ban született Tarnopolban (ma Ternopil Ukrajna) Chortkov közelében, az Osztrák-Magyar Monarchia területén. Pontos születési dátuma nem ismert. Gold Jitzhak Dovid és Gold Leah fiaként, szegény családba született. Egy jobb élet reményében hagyta el szülőhelyét a XX. század első éveiben.
A budapesti hászid közösség és a Teleki tér jól ismert, vidám és élettel teli alakja. A Teleki téri piacon rövidáru kereskedése volt, egész életét a téren, annak környékén és az imaházban töltötte.
Az imaház önkéntes kántorként és előimádkozóként vidám hászid dallamokon, klasszikus galíciai kiejtéssel vezetett sok száz szombati és ünnepi imát a Teleki Téri Imaházban. Részt vett zsidó színi társulatok előadásain, színészként is ismerték.
Módosabb nőt vett feleségül, Bolochower Matildot, Bolochower Chaim és Stishe leányát. Ő Szokolovkában született 1892. május 15-én. Miután a fővárosba költözött, 1977-es haláláig itt is élt. Egy művelt, komoly asszony volt, nyugdíjba vonulása után unokája emlékei szerint folyamatosan jiddis könyveket olvasott, vagy n’si-t, nőegyletet szervezett.
Egy másik legenda úgy szól, hogy Matild egyszer, nagyon fiatalon – már ifjú araként -sírva érkezett haza.
-Hát mi a probléma? – kérdezte tőle a férje.
-Azt mondták nekem, hogy „Maga a vicces ember felesége”!
Forrás: Pataki Maja, Raj Ferenc