Alakulás fotókban

Mayer András fotói

Munkában a menedzser úr

Kiürült szoba

Munka

Forgatás

Bútorok az udvaron

Újra kézben

Hozzászólás most!

Női részből közösségi tér

A felújítás az egykori női résszel kezdődött. A helyiségnek eredetileg külön bejárata volt, és a falba vágott ablakokkal, valamint egy ajtóval kapcsolódott a zsinagóga másik helyiségéhez. A közösség zsugorodásával már nem volt szükség ekkora elkülönített térre, így a női szakaszt lezárták, helyette a férfi rész egy darabját választották le függönnyel a zsinagógát látogató hölgyek számára. A lezárt szoba, melyben a könyveket, használaton kívüli bútorokat, padokat őrizték, beázott, a festés lemállott. A helyiség felmérésekor sok érdekesség került elő, például egy dobozban különböző pénzösszegeket jelző cédulák: a szombati tóraolvasáskor felajánlott adományok összegét jegyezték fel ily módon.
A felújításkor itt egy közösségi helyiséget alakítottunk ki. Ez a szoba ad helyet a kóser konyhának,a későbbiekben pedig itt lesz lehetőség tanulásra, összejövetelek, ünnepségek rendezésére, stb.  Ide kerül egy játszósarok is, ahol a gyerekek elfoglalhatják magukat, míg szüleik imádkoznak. Átjárót nyitottunk az eddig csak az udvarról megközelíthető mosdóba, komfortosabbá téve ezzel a zsinagógát. Mivel a helyiség funkcióváltáson ment keresztül, ezért sok szempontból meg kellett változtatni az eredeti belső teret. Ezzel együtt igyekszünk, hogy ennek a szobának is autentikus maradjon a kinézete, megmaradjon a hangulata.
A felújított közösségi szobát január 31-én avatjuk fel. Gyere el te is, légy része közösségünk megújulásának!
1 hozzászólás

Az egykori női rész – felújítás előtt

A terem

Plafon

Az eredeti festés
Hámló falak
Tóraolvasó pult (bimá)
Könyvek és takarófólia

Szöveg a falon

A jelenlegi női rész felől

 

 

 Mayer András fotói
Hozzászólás most!

Meghívó

Örömmel értesítjük kedves Barátainkat és Támogatóinkat, hogy a zsinagóga felújításának első fázisa BEFEJEZŐDÖTT. Ezért avató bulit tartunk január 31-én, 17. órától. Lesz szép új közösségi szoba, eszem-iszom és dínom-dánom.
Gyertek, örüljünk együtt!
(Ha még nem jártál nálunk, írj e-mailt a pontos címért!)

2 hozzászólás

Bemutatkozunk

Jártál már a Teleki téren? Tudtad, hogy a híres-hírhedt piacon kívül más jelentős intézménynek is otthont ad a tér?
Az egyik házban a téren, ami pont olyan, mint bármelyik másik, hátul, az udvar sarkában különleges helyre nyithatsz ajtót. A háború előtt a környéken rengeteg házban működtek ehhez hasonló lakásimaházak, vagyis stibelek. Mára már csak a ez az egy várja az imádkozókat. Az egykori csortkovi hászidok által alapított és használt imaház folyamatosan működött még a háború alatt, és után is, bár a közönsége alaposan megváltozott az évtizedek során.
Napjainkban új közösség formálódik a réges-régi falak között. A tagok egészen változatos okokból és irányokból érkeznek ide imádkozni és tanulni. A gyerekkoruk óta itt imádkozó idősek közösségét lelkes fiatalok egészítik ki. Céljuk a zsinagóga belső rekonstrukciója és eredeti arculatának megőrzése. Emellett igyekeznek felkészíteni a helyet, hogy egy modern, pezsgő zsidó közösségnek adhasson otthont. Munkájuk nyomán az utóbbi időben szinte minden sábeszkor van minjen. Kóser kávé, süteménnyel várja az érkezőket, ima után pedig klasszikus szombati ebédet szolgálnak fel: sóletet és bárcheszt.
Ennek keretében megkezdték a felújítást. Az egykori női részen közösségi teret alakítanak ki: főzősarok, játékok, könyvek várják a tervek szerint az ide látogatókat. A jelenleg is működő imaházban az eredeti állapot visszaállítására törekszenek. A felújítás első lépcsőjeként a napokban befejeződik a régi női rész felújítása, a vizesedés megszüntetése, és a régi nyílászárókat új, de az eredetiekkel megegyezőkre cserélték.
Jelenleg a felújítás folytatásához keresnek további támogatókat. Az eddigi munkálatokat a közösség tagjai mellett a MAZSÖK biztosította.

Kategória: Uncategorized | 2 hozzászólás