Szórólap, képeschlap

Elkészültek a Teleki Téri Imaház szórólapjai a környékbeli hotelek vallásos vendégei számára, valamint a Budapest Beyond Sightseeing adakozókedvű vendégei számára KÉPESCHLAP!

Íme
a szórólap (2 oldala):
A Teleki Téri Imaház szórólapja

a képeslap hátoldala:
a képeslap eleje (két verzióban készült):
A Teleki Téri Imaház képeslapja
A Teleki Téri Imaház képeslapja
3 hozzászólás

Bár micvá a Telekin

Ilyen is rég volt :)
Egy viszonylag új barátunk, Bence először állt a tóránál pár hete – kicsit megkésve, de 27 évesen végre bár micvá fiú lett.
A kicsivel korábban megejtett körülmetéléskor a Benjamin Baruch ben Meir nevet kapta. Mivel édesapja nem zsidó, ezért a nagypapája után kapta a ben Meir nevet. Bár nem vallásos családból származik, régóta szeretett volna közelebb kerülni a gyökereihez. Az elmúlt fél évben sorra járta a zsinagógákat, míg végül nálunk kötött ki, a Teleki téri közösségben találta meg azt, amit igazán keresett.
Még egyszer mázál tov neki, és örülünk, hogy minket választott!

Kategória: bár micvá | Hozzászólás most!

ALAPTVÁNY

Örömmel tudatjuk, hogy a Fővárosi Bíróságon bejegyzésre került a Teleki téri imaház alapítványa, a

Glaser Jakab Emlékalapítvány

A bejegyzés egy sokfordulós küzdelem volt a hatósággal, X alkalommal küldték vissza az alapító okiratot, belekötve olyasmikbe, hogy jogász segítségünk, Dr. Bokros Dániel a végén már a haját tépte. Pl. leírták, hogy alapítvány nem végezhet vallási tevékenységet XY törvény alapján. Mi ugyan leírtunk sok mindent, mint tevékenységet, de vallási tevékenységet nem… A biztonság kedvéért beleírtuk, hogy vallási tevékenységet NEM végzünk. Felújítást, működtetést nem végzünk, azt csak támogathatjuk. A szabvány hozzájárulás, hogy valakinek a lakásába legyen az alapítvány bejelentve, nem elég, írjuk bele, hogy szívességi, vagy milyen alapon.
Persze ilyenkor újabb körök, jogász, szövegezés, nyomtatás, elcsípni Juci bácsi lehetetlenül elfoglalt fiát, Tamást egy újabb adag papír aláírására, meg akit épp a hiánypótlás érint. Kb. 1 évig tartott a procedúra…
Idézem a végzést:
„Az alapítvány célja: A zsidó vallással, kultúrával kapcsolatos ismeretterjesztés, oktatás támogatása. Támogatás nyújtása a Teleki téri imaház hagyományainak őrzésére, fejlesztésére, működtetésére. A közösség tagjainak szociális támogatása, a közösségi tér kialakításának, működtetésének támogatása. Gláser Jakab közösségteremtő munkásságának áttekintése, összefoglalása, közkinccsé tétele, bemutatása.”
Mivel egy alapítvány terrorizmus és pénzmosás szempontjából sokkal veszélyesebb egy egyháznál vagy kft-nél, ezért mindent kétszer rágnak mindenhol, főképp a bankban. Minden alkalommal, amikor azt gondoljuk, hogy most már tényleg lesz bankszámlánk, újabb köteg aláírandó papírral és feladattal távozunk a bankból. Keresni könyvelőt, csináltatni adószámot, aláírási címpéldányt, púpot a hátunkra…
De egyszer csak meglesz minden, és rá 3 évre közhasznúak leszünk, tudjuk majd fogadni az 1%-okat is! :D
Addig a kék szobát be kell fejeznünk, a csodálatos módon kapott bojlert (erről másik posztban) fel kell szerelnünk, és valami fűtés sem ártana majd télre… :D
Ez a kisebbik feladat, hiszen templomunkban 8-10 öreg, roskatag tóra lakik, akik mind azt várják sok-sok évtized óta, hogy valaki elővegye őket, leporolja, áttekerje, a hibás betűket kijavítsa, a szakadt cérnaszálakat újra varrja.
A következő nagy projektünk, az alapítvány első valós tevékenysége, a imaház tóráinak rendbetétele. Ez a feladat elég nagy falatnak tűnik, mivel egy ilyen tekercs rendbetételét sok 1000 $-okban mérik…
Addigis,
SZOMBATON SÓLET, KALÁCS ÉS SÜTEMÉNY!!! :P
Kategória: Uncategorized | 2 hozzászólás

Sávuoti beszámoló

Kedden este, erev Sávuotkor a késői óra (21h) dacára szép számmal jelen voltunk a Teleki tér új, felújított közösségi helyiségében, hogy az éjszakát tanulással töltsük. Előadott többek közt Hurwitz Shalom rabbi, Horovitz László cházán (kántor), Feldmájer Sándor, a vezetőség oszlopos tagja, valamint megbecsült régi és új tagjai közösségünknek: dr. Peller Ede, Michael Miller, Mayer András és Mayer Gábor.
És, hogy ez ne legyen elég, csütörtökön reggel nők, gyermekek és pont egy imádkozásnyi férfi gyűlt össze, hogy elmondja a délelőtti imát, és a Mázkirt.
Mayer Gábor

Hozzászólás most!

Sávuoti tanulás

VÁLTOZÁS!!!!!!!
21 ÓRAKOR KEZDŐDIK A TANULÁS!!!!!!
A program is bővült!

Sávuotkor a Tóra-adást ünnepeljük. Többek között azzal, hogy egész éjjel ébren maradunk és tanulunk, annak emlékére, hogy őseink majdnem lekésték a nagy eseményt, mert elaludtak. A tanulás május 18án, 20. órától másnap reggelig tart.

Fő témánk:
Copyright és halacha – szerzői jogok zsidó szemmel
The Sinai experience
Előadók:
Hurwitz Shalom rabbi
Mayer András
Mayer Gábor
Popovits Dávid
Lesznek még kötetlen beszélgetések, ennivalók innivalók és a szokásos Teleki téri hangulat.

Hozzászólás most!

A Teleki téri Stiebel és a Mayerek

DR. GÁDORNÉ WÉBER ÁGNES EMESE
ORZSE, Zsidó közösségszervező Szak, V. évfolyam.
Zsidó környezetünk védelme Házidolgozat „Hitközségi elnök feladatai”
Fotók: Mayer András
Budapest, 2010. május 10.

Dolgozatom témájául a Teleki téri Stiebelt választottam, annak közösségét és önkéntesként dolgozó világi vezetőjét. Közel tíz éve itt találtam meg a zsidóságomat, ebben a zsinagógában, ebben a baráti társaságban. Ez egy különleges közösség, más gyökerekkel rendelkezik, mint a legtöbb fővárosi imaház és kicsi közösségként másképp osztja fel a tagok közötti feladatait is. Így például nincsenek választott vezetői, önként vállalt bürokráciája, hanem feladatok vannak, amit néhányan maguktól elvállalnak, és végig visznek. Mindegyik fontos és egyik sem nélkülözhető.
Eleinte a tudós Lichtmann Navhman, majd veje, Lebovics József látta el a rabbi teendőket, kántorként a zsinagóga széphangú, tanultabb és vallásos tagjai Zenner Nándor, Gold Vilmos (Wolf Vilmos – Jichak Zeil Gold ben Lea – a Raj rabbi testvérpár nagypapája) és mások tevékenykedtek. A gyülekezet vezetője Koltai József nyugdíjas hitoktató (1886-1966), majd a Glaser-fivérek (1966-2006) vállalták magukra.

A zsinagóga vallási vezetője jelenleg Sholom Hurwitz Rabbi, mellette a világi teendőket a mindennapi feladatokba bonyolódva egy testvérpár Mayer Gábor és András látják el. Érdekes és elgondolkodtató, hogy annak idején Glaser Jakab és testvére vállalták magukra az imaház működtetését és miután a nagyon is közkedvelt és szeretetre méltó „Juci bácsi” elment, 40 évvel később lett újra egy testvérpár, akinek szíve csücske a Teleki téri Stiebel. A zsidó politikai kapcsolattartást Feldmájer Sándor végzi. Korábban Bánki Tamás is részt vett a zsinagóga életének szervezésében. Jelenleg, aki kézben tartja a dolgokat, hogy szombat reggelre minden működjön, nem más, mint az egyik legfiatalabb tag, Mayer Gábor. Vele ültem le beszélgetni arról, hogy milyen feladatai vannak egy ilyen különleges közösség világi vezetőjének.
A több mint 100 éve épült lakóház földszintjén berendezett egyszerű zsinagóga az udvarról nyílik. Körülbelül 50 férfi és 30 nő fér el a belső térben, természetesen egymástól függönnyel elválasztva. A Teleki téri zsinagóga jelenleg a főváros egyetlen eredetileg is haszid nuszaf szfarad imarend szerint imádkozó, máig működő ortodox imaháza. Az úgynevezett csortkovi zsinagóga, valójában nem a spanyol eredetű zsidók imádságos helye volt, hanem a galíciai haszidoké. Az imaház ugyanis a mai Ukrajna területén található Czertków (Csortkov) városkáról kapta nevét, innen származtak el e templom alapítói. A Teleki téri közösségnek jiddis volt a nyelve; imarendje, szokásai csak annyira különböztek a német minhágtól, amennyire a haszidizmus általában fölvett némely hatást a törökországi szefárdiaktól, különösképp az észak-izraeli Cfát városában élt legendás kabbalistától, a Szent oroszlántól Jichák Lurja Askenázitól. A zsinagóga ma az Autonóm Ortodox Hitközséghez tartozik, noha rítusa folytán attól mégis elkülönül.
Az Ortodox Hitközségtől kap támogatást rezsi és kidus költségekre, a MAZSÖK-től kapott vissza nem térítendő felújítási támogatást, amiből az egykori női részt újították fel közösségi térré. Lett kóser (húsos) mini konyha, játszósarok, és hely a jövőben megtartandó programokra, vendégek fogadására. A felújítás során mindent az eredeti formájában állítanak helyre, folyamatban van a közösségi szoba kékre festése is. Az eredeti festőhengert megtalálták a felújítás előtti pakoláskor, amit fel tudnak használni arra, hogy egy mesterember egy új hengerbe belevágja a megfelelő motívumokat
Ilyen volt:
Berendezési tárgyai a padsoroktól a Tóra-szekrényig, a megalapítástól kezdve mind a mai napig megegyeznek. A Tóra-olvasó asztalt a Dobozi utcai templomból hozták el, miután azt megszüntették.
Minden héten pénteken Dwora Leah Hurwitz Rebecen előkészíti a szombati ebédet, melyet Gábor vagy András visz be a zsinagógába, alkalmanként kerékpárral. A modern technikának köszönhetően időzítővel ellátott melegen tartó és főzőedényben elkészül a félkész sólet délre. A kávéfőző is időzítőhöz van kötve, így szombat reggel az imára érkezőket friss, főtt kávé illata várja a zsinagógában. Minden szombaton minjenben tudnak imádkozni, ami a ma zsidóságát illeti, nagyon fontos és jó eredmény. A konyha kósersági felügyeletét a Rabbi látja el, illetve van a közösségben néhány kósersági felügyelő, akik ugyancsak segítik a kóser konyha zökkenőmentes kóser használatát.
Vannak teljesen hétköznapi, de nem elhanyagolható feladatok, mint például a bevásárlások, a takarítás, amit mind Gábor és András végeznek. Hétköznapi probléma, hogy a hivatalos leveleket nem olyan egyszerű felvenni, mivel ugyan a MAIOH-hoz tartoznak, de nem feltétlen ez szerepel a címzésben, így nem tudják hogyan igazolni magukat a postán. Ennek megoldása folyamatban, de a közmű cégekkel sem egyszerű az együttműködés. A világi vezetés feladata a pénz kezelése, a felajánlott snóderpénz begyűjtése vagy a felajánlott bor, pálinka átvétele.
Kapcsolatban vannak két neológ közösséggel is, mivel a hívek egy része, ide a Teleki térre is járnak, de a Nagyfuvarosban illetve a Pávában is imádkoznak. Mindkét zsinagóga vezetésével jó kapcsolatot ápolnak, és a világi vezetők alkalmanként eljárnak a Telekire imádkozni.
Jövőbeni terveik között szerepel a felújítás folytatása az eredeti forma megtartása mellett. Több programot szeretnének, meghívott vendégekkel, már van hely hol beszélgetni. Szeretnék, hogy az ünnepek alkalmával többször tudjanak együtt imádkozni minjenben. Szeretnének rendszeresen közösen tanulni is. Megalakították a Glaser Jakab Emlékalapítványt, amivel remélhetőleg tudnak pályázni támogatásra, amiből a jövőbeni terveiket mind meg tudják valósítani.
Végezetül még egy nagyon fontos dolog, amit megtudtam, az az, hogy ez az egyik olyan zsinagóga Budapesten, ahol nem számít, hogy valaki chabad, haszid, ortodox vagy neológ nézeteket vall, itt mindenkinek örülnek, itt mindig jókor jön egy tizedik férfi. Nem véletlen, hogy ez a hely volt az, ahol megtaláltam a zsidóságomat és azt hiszem, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Juci bácsi emlékére egy filmet is forgattak a fiúk, kíváncsian várom a premiert!

Felhasznált irodalom:
http://telekiter.blogspot.com/
www.zsido.hu
www.dublin.hu/teleki

3 hozzászólás

Boston Rebbe KÉPEKBEN

És végre a Boston Rebbe látogatásáról készült képek:
A Boston Rebe a Teleki Téri Zsinagógában
A Bostoni Rebe a Teleki Téri Zsinagógában
A Boston Rebe a Teleki Téri Zsinagógában
A Bostoni Rebe a Teleki Téri Zsinagógában
A Boston Rebe, Horovic László és Dr Peller Ede
A Boston Rebe a Teleki Téri Zsinagógában
A Bostoni Rebe a Teleki Téri Zsinagógában
A Boston Rebe a Teleki Téri Zsinagógában

A Boston Rebe és Farnadi-Jerusálmi Márk
A Boston Rebe a Teleki Téri Zsinagógában
A Bostoni Rebe a Teleki Téri Zsinagógában






Hozzászólás most!

Szombat búcsúztatás a bostoni Rebbével

A Har Nof-i bostoni Rebbe Budapestre útja során a Telekire is ellátogat. Ebből az alkalomból meláve málkét, szombat búcsúztató vacsorát rendezünk 21 órától. Csatlakozz hozzánk! Ismerd meg a rebbét, részesülj az áldásában! Hallgasd meg a híres chászid dalokat és ünnepelj velünk!

Tudtad, hogy van olyan chászid dinasztia, amit Amerikában alapítottak?
Valóban van ilyen, az első ezek között a bostoni rebbéé. Pinchasz Duvid Horowitz 1915-ben költözött Bostonba, ahol hamarosan a közösség vezetője lett. Halála után fia, Rav Moshe vette át a vezetést 1941-ben. Ő alapította a Crown Heigths-i bostoni közösséget. 1943-tól másik fia, Levi Yitzhok vezetésével megalakult a Har Nof-i bostoni közösség. A későbbiekben őt a Bostoner rebbeként ismerik. Halála után a Har nofi közösség vezetését második fia, Mayer Alter Horowitz vette át.
Ma már Amerikában és Izraelben számos helyen vannak bostoni chászid közösségek. Ezek jellegzetessége, hogy a zsidó hagyományokat a modern világgal ötvözik, nyitottak a nem vallásosok, elsősorban diákok felé.

Hozzászólás most!

Elhunyt Raj Tamás rabbi

Március 8-án este, hosszas betegség után, 70 éves korában elhunyt Raj Tamás főrabbi.
Tanulmányait a József Attila Tudpományegyetemen és az Országos Rabbiképző Intézetben végezte. Szegeden működött rabbiként 1964-1970-ben. Ekkor eltávolították állásából a sorozatos rendőri zaklatások hatására. 1971 és 1985 között az Akadémia Kiadó felelős szerkesztője volt. Ebben az időben a Teleki téri zsinagógába járt imádkozni, és bár hivatalosan nem dolgozhatott rabbiként, mégis a közösségnek egyfajta vezetője volt. 1985-től újra hivatalosan is rabbiként dolgozott. Emellett tanított a Janus Pannonius Egyetemen, a Rabbiképzőn majd a Miskolci Egyetemen. 1990-94-es parlamenti ciklusban az SZDSZ képviselője volt. 1995-2005-ig a Lauder iskola judaisztikai vezetője, valamint a Makkabi kiadó igazgatója volt.
Elkötelezett híve volt a keresztények és zsidók közötti párbeszédnek. Szenvedélyes pedagógus volt, remek előadó. Az általa vezetett Talmud Tóra (vasárnapi iskola) rengeteg gyereknek jelentette az első lépést a zsidóság megismerése felé. Számtalan, zsidósággal kapcsolatos műve őrzi hatalmas tárgyi tudását.

Temetésére március 10-én, 13. órakor a Kozma utcai temetőben kerül sor.

Fotó innen

Kategória: Uncategorized | Hozzászólás most!

Purim képekben

Megkésve bár, de íme, így ünnepeltük Purimot. A képek ismét a hivatalos fotósunk, Mayer András munkái :)

Megila olvasás

Ünneplés
Dwora Leah Hurwitz, a Rebecen. Ő gondoskodik a zsinagóga élelmezéséről :)
Hozzászólás most!