Nyári jóidő egyenesen Daytonból

Tavaly júliusban a legnagyobb melegben látogatott meg minket egy amerikai csoport egy szombat reggelen. A csoport a Sochnuton keresztül az Ohio állambeli Daytonból érkezett és tagjai lelkesen végigülték velünk az imát és a kidust is, ami azért volt nem kis teljesítmény, mivel kint (és bent) kb. 35 fok volt. Rendesen ingben, hosszú nadrágban izzadtunk a kályhaként fűtő sóletsütők mellett, és amikor kinyitottuk a közösségi helyiség ajtaját szellőzni, onnan is csak a felhevült udvar hője ömlött be. A csoport ennek ellenére nagyon jól érezte magát nálunk és távozóban felajánlották, hogy ha gondoljuk, szívesen megfinanszíroznak egy légkondicionáló berendezést. Ha jönnek legközelebb, még jobb legyen a hangulat…

Ezt követően kicsit megszakadt velük a kapcsolat. Aztán a MiNYanimot is irányító Büchler Tamás segítségével sikerült ismét felvenni a kapcsolatot a csoportból Gayle és Irvin Moscowitzcel, akik tartották magukat a csoport közösen vállalt ígéretéhez és elküldték a légkondicionálóra a támogatást. A támogatást elutalták, de sajnos a készüléket nem tudtuk felszerelni, mivel a lakóház közgyűlésének döntése kellett a külső egység felszereléséhez.

Ez az akadály pár hete elhárult, így ma befejeződött a vadonás új légkondicionálónk beszerelése.

Azt megígérhetjük, hogy nem csak akkor kapcsoljuk majd be, ha a daytoni csoport ismét meglátogat bennünket ;)

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Comments Closed