Megint csak eseménydús heteket látott a Teleki tér. Pészah öt napján is volt minjen, az első és az utolsó kettőn, valamint a kettő közti szombaton, de nagy valószínűséggel az egész ünnep fénypontja mégis a rabbi lakásán tartott széder este volt.
Szokás szerint tele volt a lakás, és sokan először találkoztak a közösségünk tagjaival. Rájuk biztosan nem tett elsőre kedvező benyomást a kartondoboz ízű macesz, a nyers torma és az “alkoholizálás”, de remélem, megnyugtathatok mindenkit afelől, hogy náluk sem ez a szokásos étrend. Már a bemutatkozások alatt teljesen világossá vált, hogy a közösségünk nagyon sok pszichológust vonz magához, ami felveti a kérdést: Azért vannak-e itt, hogy pszichológiai rendellenességek után kutassanak, vagy csak az tesz minket egyfajta pszichológiai aranybányává, ha a hozzánk hasonlók ilyen nagy népsűrűségben fordulnak elő. Ennek ellenére a széder este sok vidámsággal, énekléssel és viccelődéssel telt egészen addig amíg véget nem ért, amikor is, ahogy a dayenu-ben énekeltük, pont elég is volt belőle.
Természetesen ennyi összejövetel után könnyen gondolhattuk, hogy a Teleki közössége egy kicsit túlhajtotta magát, és ezt majd a Pészahot követő szombat létszámában fogjuk csak igazán érezni, de sajnos, nem ez volt a helyzet.
Dupla minjennünk volt, egyrészt az imádkozók, másrészt a Kék avagy Kibic szoba tartalékosai, akik akárcsak egy foci csapatban mindig készen álltak, hogy az imádkozásban megfáradt lábakat frissekkel helyettesítsék, vagy hogy buzgó váltói legyenek azoknak, akikre sürgősen rátört a smúzolási inger.
A vallási feladatokon Hurwitz és Horowitz osztoztak, a táncot és a tapsot a közösség haszid szárnya biztosította.
Ismét volt pár vendégünk, akik rövid történelem leckében részesültek az imaházról önjelölt, házi történészünk, Andris jóvoltából, akinek az idő múlásával mit sem apadó lelkesedését, nem fogyó csodálattal figyelem.
Viszlát következő hétig, Good Shabbos.
