„A proklamáció idején kezdték kiszedni az embereket a csillagos házakból, az utca elejétől. Hirtelen a házunkig jutottak, borzasztó üvöltözés, lövések a levegőbe. Vagy betörték, vagy berántották a kaput. Óriási üvöltözés volt, kezdtek lemenni az emeletekről családok. Fiatalemberek alig voltak ottan, mert mindenki munkaszolgálatos volt. Az idősebbek és a gyerekek kezdtek lemenni a lépcsőn és ott torlódás volt. Én, mint gyerek valahogy rém gyorsan lekerültem. És nem tudom miért, de elveszítettem az édesanyámat és a testvéremet. Egy perc alatt lent voltam a kapunál. Kimegyek a kapun, várni akartam, de ott volt egy rendőr, aki azoknak, akik kijutottunk, mutatja a 46-os kaput, ami már üres volt. Ki volt ürítve, onnan már elvitték az embereket. Odamentünk, ő utánunk jött és becsukta a kaput. Voltunk 20-25-en a zárt kapu mögött és továbbhalljuk a zajt, a lövéseket. Ami történt, azt nem láttam. Mindjárt azután, ahogy leállították a dolgot és azt mondták, hogy a nők és a kisgyerekek legyenek együtt, a fiúkat – miután kijöttek – lelőtték. Huszonkettőt. Mindenkit. A fiatalembereket, férfiakat. Azt mondták, hogy megtámadták őket, hogy ellenállók lőttek a nyilasokra, de nem hiszem. A többieket elvitték a téglagyárba, de ez eltartott egy darabig. Nekem úgy tűnt, hogy órákig. Pár órával később a gettó felé vitték.”
Yoseph Ben-nun
Ez 1944. október 15-én történt a Népszínház utca 59-ben, a Teleki tér sarkán.
Hetven évvel később, október 15-én mi is bementünk a gangos házba. Horowitz László előimádkozónk elmondta az Él molé ráchámim kezdetű imát, majd a gyászolók kádisát. Aztán mentünk dolgunkra, hogy nemsokára ránk köszöntsön Szukot +1-ik napja, Smini Áceret.
Az események akkori gyerek szemtanúi ma már sokféleképpen emlékeznek a történtekre. Egy dolgot azonban szinte mindenki említett: söpörték a vért a utcán.
A szemközti ház falán – a Népszínház utca 46. alatt – kinn egy tábla, mely arra emlékeztet, hogy ezen a környéken, ezekben a napokban volt itt „valami zsidó ellenállás”. A kutatócsapat folyamatosan gyűjti az újabb és újabb információkat a történtekről, de akár volt ellenállás, akár nem, a lényegen ez nem változtat: a házban lakó 22 zsidó férfit kivégeztek a ház udvarán, száz méterre az imaházunktól.
Kis Varsó, kis Imaház, kis Emlékezés. Nem szeretjük a nagy szavakat. Mégis, úgy érezzük, hogy ami ott és akkor történt, ahhoz erősen közünk van. A történetünk része lett.
