Teleki Téri Nőegylet

Kedves Érdeklődők, kedves Nőegyleti tagok!

Ahogy már többször jeleztük, elindítottuk a Teleki Téri Nőegylet klubfoglalkozásait. Az első ülésünk alkalmával amolyan alakuló eseményként azt tisztáztuk, hogy milyen témákat kellene érintenünk, illetve milyen eseményeket fogunk közösen megtartani.

A legfontosabb témánk a nő szerepe lesz abban, hogy a háztartás kóser legyen. Ez érinteni fogja
– az ünnepeket,
– a mikvét,
– a főzést,
– és az alap ételeket. Ezek adják a zsidó ismeretek alapjait.

Ezen kívül érintjük még a nők a Bibiliában témát, illetve a héber nyelvtanulás alapjait, és az imákat, imarendet.

Abban állapodtunk meg, hogy az elméleti tanulás mellett minden nagy ünnep előtt lesz egy elméleti óra, majd utána a csoport közösen elkészíti az ünnephez kapcsolódó ételeket.
Reméljük, hogy mindenki számára érdekes, izgalmas lesz a tanulás!

A héber oktatás szeptember 21-én kezdődik 19:30-kor, aki jelentkezni akar, vegye fel velünk a kapcsolatot!

Az első ülésen javasoltuk, hogy a Nőegyleti tagok járuljanak hozzá a tanuláshoz adományaikkal. Ezen kívül a főzős órákra mindenkinek ki kell majd fizetni a felhasznált alapanyagokat, melyeket ezután akár haza is vihet.

Dvora Lea, a rabbi felesége az első ülés alkalmával egy nagyon érdekes bevezetést tartott a témába, 20 percben összefoglalta, mi a nő feladata a háztartásban.

A Bibilia szerint a férfi szerepe, feladata, hogy ad, míg a nő befogadja ezt. Így van ez az ételekkel (a férfi megszerzi, a nő elkészíti) de a gyerekszüléssel is.
A Biblia 613 parancsolatából 3 speciális micve vonatkozik a nőre, melyben a benne foglaltatik a Kasrusz (kásrut) (Chala), a Mikve használata (Nida) és a gyertyagyújtás és a szombat megtartása (Hadlaka). A férfi ezekben a tevékenységekben megbízik a nő kóser ismereteiben, és a rábízza magát a nő tudására.
Ezeket az ismeretetek fogjuk az elkövetkezendő hetekben megismerni.

Második találkozónk szeptember 16-án, csütörtökön 19:30-kor lesz a Teleki téren, ahol Yom Kippur lesz a téma, hogy a másnapi eseményre felkészítsük a tagokat. Itt is lesz kóstoló a mézes süteményből, melyet Dvora Lea készít el nekünk.

Várunk mindenkit szeretettel!

A bejegyzés kategóriája: Egyéb
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Comments Closed